Ott tartottam, hogy eladtuk a pecót, és belecsaphattunk végre a lecsóba. Másnap már fel is hívtam Krisztát, hogy megbeszéljük a menetét. Lefoglaltam a repjegyeket, szállást és szeptember 6-tól november 7-ig mást se csináltunk, csak küldözgettük az ingatlanokat. Nézd meg ezt, nézd meg azt, ez igen, az nem. Akkor még azt hittem, ez úgy megy, hogy Kriszta összegyűjti azokat a lakásokat, amiket én kinézek magamnak, mi odamegyünk, megnézzük, majd hazajövünk, megcsócsáljuk a lehetőségeket, osztunk-szorzunk, majd szólunk, hogy miként döntöttünk.
Na. Hát ez ott, kicsit sem így történik. : ))
Aztán végre eljött a nagy nap, a gép 6-kor indult, úgyhogy éjjel háromkor egészen meglepő dolgot csináltunk, nem hazafelé bandukoltunk valami bulikából, ahogy minden jóravaló ember tenné ezt olyankor, hanem a Deákra, a reptéri buszhoz siettünk. Időben indult a gép és ha jó alvó lennék, kiválóan tudtam volna pihenni, mert majdnem három óra az út, de sajna a Wizzairt kicsit sem érdekli, hogy én kényelmesen szundítsak és vérlázító módon megengedték egy csomó embernek még, hogy felszálljanak az én gépemre.
Viszont gyönyörű napfelkelténk volt, amiért megérte nyitvatartani a szemem. Ez a kép olyan, mint a mesékben a mennyország, de eskü nem haltunk meg, ez tényleg ilyen volt.
Aztán megérkeztünk, és a reptéren már várt minket Kriszta, úgyhogy egy gyors ölelkezős, örömködés után már szálltunk is be a kocsiba és mentünk a szállásunkra, onnan pedig máris elindultunk lakásnézőbe.
Mivel ott volt az egész napunk, köszönhetően a korai landolásnak, nagyon örültem, hogy az utazás napja sem vész kárba, teljesen be voltunk sózva, képtelenek lettünk volna a heverészésre.
És akkor itt jön a lényeg. Mivel Torreviejában iszonyat gyorsan pörögnek a lakások, amit az előző napokban megnéztünk neten, az addigra már általában elkelt. Szóval amikor az ember megérkezik, akkor az épp aktuális ingatlan helyzethez kell alkalmazkodni, azaz ha van egy hetünk, akkor azt tudjuk megnézni, ami épp akkor eladó, és bízunk abban, hogy amiket kinéztünk, azokból marad valami megnézendő. Senki nem tartogatja nekünk a lakásokat, nincs idő napokig, hetekig gondolkodni, aki először lecsap rá, azé lesz. Ha megnézted, és nem mondasz semmit, akkor lehet, hogy két perc múlva más fog mondani rá valamit, de az is lehet, hogy még egy évig nem adják el. Bármi lehet. Így aztán bőven volt izgalom, mert csak akkor lehet azokat a lakásokat megnézni, amit az ember otthon kinézett magának, ha az még megvan. Én is küldtem párat, de azt nem tudtam, hogy ezek meglesznek-e még, mindenesetre Kriszta felkészült és megtervezte nekünk az egész hetet, lakásokkal, ügyintézésekkel, és bíztunk abban, hogy minden a terv szerint megy majd.
A terv pedig a következő volt. Kedden lakásnézés, szerdán bankszámlanyitás, NIE ügyintézés és esetleg még lakásnézés, csütörtökön és pénteken lakásnézés, szombat pihi, vasárnap haza. Tíz, tizenkét lakás, lehetőleg. Ez volt a terv, aztán nyilván tök máshogy alakult.
Bocsesz, itt megint abbahagyom, mert az utolsó posztban fény derül mindenre, és az hosszú lesz. : ))
(Ezt a képet a reptéren csináltam hajnalban, akkor élesítettem a blogot a nagy örömre, hogy végre elindulunk. )
Folytköv innen!
