Kedves Naplóm,
úgy döntöttem, megvalósítom az álmom. Csigatempóval persze, lépésről lépésre, óvatosan, mint egy világméretű zombiapokalipszis utolsó túlélője, aki pontosan tudja, hogy elég egy rossz mozdulat és máris egy hordányi agyhalott csócsálja a testét.
Eljött az én időm, és végre nem csak az inluenszerek valósítanak meg álmokat, meg Sylvester Stallone, hanem én is, Földihalandó Judit. Ezt a kalandot pedig, nyilvánvalóan folyamatosan riportálnom kell, egyrészt, hogy később, nyolcvan körül is vissza tudjam nézni, mert szerintem a memóriám lesz a gyenge pontom, másrészt, hogy folyamatosan motiváljam magam, mert ismervén a szalmaláng természetem, ha holnapra nem vagyok meg mindennel, elmegy a kedvem mindentől.
Szóval kitartást magamnak.
Na de. Épp a reptéren vagyok, és ha az álmok megvalósítását lépésenként lehet mérni, én azt hiszem, most vagyok a második lépésnél. Az első kicsit hosszú volt és idegörlő, na de erről majd később. Szóval, itt csücsülünk Ferihegyen, a repülő Alicantéban fog leszálni, ahonnan utazunk tovább, Torreviejába.
Hogy miért?
Az alapgondolat nyilván, hogy el kéne innen húzni. Eltiplizni.
De izibe. Azonnal. Immediately. Urgentemente. Dringlich! (Jó, abbahagytam.) Valami bűzlik Dániában, és nem csak, hogy bűzlik, de fortyog, robban, sistereg, a hétköznapok egyre lehangolóbbak, az emberek egyre kiábrándultabbak és/vagy agresszívabbak, sehol egy mosoly, vagy kedvesség, a politika minden fronton hányás, az oktatásnak annyi, az egészségügy nem létezik, nincs jövőkép, csak pesszimizmus, és még sorolhatnám. A legdurvább Mordorban vagyunk. Már csak az az aprócska buborék maradt, amiben jól érzem magam, a barátaim, a közvetlen környezetem, munkatársak, egy szűk kis tér, ahol még emberi hangokat hallok.
Viszont a luxust, hogy csak úgy lelépjünk, sajnos most mindenféle okok miatt nem tudjuk kivitelezni.
Nadecsakhogy. Azt megtehetjük viszont, hogy összehozunk egy második bázist. Van aki balatoni “vikkendházat” vesz, van aki meg egy menekülőutat Spanyolországba. Szóval jelenleg minden vágyam egy helyes kis pecó, amit kiadhatunk, és amikor úgy szottyan kedvünk, mi magunk is kint lehetünk, plusz egy kedves kis örökség majd a srácoknak, ha mi már alulról szagoljuk.
Ez viszont nem egy egyszerű menet, mármint lehetne egyszerű, ha én lennék Gázszerelő Lőrinc hites felesége, sőt, ha én magam lennék Gázszerelő Lőrinc. Akkor sima ügy lenne és ez a blog sem született volna meg. De így, Lőrinc híján, marad a rengeteg, hosszú évekig tartó gyűjtögetés, a pici, 35 nm-es örökölt panellakás ki, majd eladása és a rengeteg tervezés, számolás, néha lemondás. Na de innen szép nyerni, nem igaz?
Szóval a bakancslistámon szereplő egyetlen tétel áthúzása végre elkezdődik. Vagy legalábbis a ceruzám hegye már a papíron. Radír meg sehol! : )
Nemsokára indul a gép, lakásnézőbe megyünk a napsütötte mañana országába, én pedig a következő napokban, hetekben elmesélem, mit csinálunk, és hogyan, és elmesélem az első lépést is, ami valamikor tavaly decemberben kezdődött, valahol félúton a beigli és a majonézes burgonya között.
Ha van kedvetek kövessetek, hogy ne a falnak beszéljek, és közben hátha ti is kedvet kaptok a változáshoz, vagy egy életre elveszem a kedvetek a változtatástól. Majd meglátjuk. hihi.
Szóval, világ tiplizői ide gyűljetek, ha külföldi ingatlanban gondolkoztok, vagy országváltásban, vagy akár először csak barátkoznátok a gondolattal, olvasgassatok, mert bemutatok nektek pár barátot, akik váltottak, és/vagy segítenek, vagy motiválnak, no meg remélem hamarosan megmutathatom nektek, álmaim zegzugát.
Ja, még valami! Fontos, hogy mostantól a dolgok árnyoldaláról is beszéljünk, mert nem vagyunk mi bartoserikák, nem csak szánsájn és mañana létezik, és hát az van, hogy ez a gép hajnali 6-kor indul. Ismétlem, hajnali hatkor. Most ÉJJEL 4.30 van.
Szóval megnézném, ki volt az a szívtelen, lelketlen beteg állat, aki valamikor úgy döntött, hogy jó ötlet 6-kor indítani gépet Alicantéba. Az ilyen ember gondolom farkasok közt nevelkedett. Na mindegy, a bölcs Coelho szerint: “Nehézség”: így hívják azt a régi eszközt, amely kizárólag arra szolgál, hogy segítsen meghatároznunk önmagunkat. – Ami nyilvánvalóan egy baromság, mert a hat órás indulás csak annyiban segít meghatározni magam, hogy már tudom, agresszív vagyok, ha keveset alszom. Surprise!
Na folytköv, maradjatok velem, ne menjetek sehová, ne kapcsoljatok el, nemsokára jövök még, addig is, nyomás át a Cukkenberg-galaxisba! Adiós!