Na hozok egy kis mesélgetést, és asszem tegnap és ma is kimaxoltuk rendesen a napot.
A terv az volt, hogy még egy-két apróság kell a lakásba, meg pár nagyobb, és jók vagyunk, utána jöhet a gátlástalan heverészés, de persze menetközben mindig rájövünk, hogyan lehetne még csinosítgatni és még otthonosabbá tenni a kis Espiga lakást, és folyton csak azt vesszük észre, hogy már megint kopott a talpunk pár centit. : ) Na de kezdem az elején.
Szóval amint leszállt a gép, már nagy rutinnal mentünk a buszhoz, ami marha kényelmes, mert egy ötven perces csodaszép út után a lakástól kb 4 percre tesz le minket. Kibírható táv. A távolsági busz egyébként 7 eur, ami Alicante repterétől megállás nélkül hoz el ide Torréba, ha jól láttam, óránként jár.
Amikor megérkeztünk, K már várt minket a busznál, hogy odaadja a lakás riasztóját, de ami még fontosabb volt, hogy végre személyesen is találkozzunk. : ) Amikor utoljára itt voltunk, sajnos pont elkerültük egymást, így azóta csak telefonon tudtunk beszélni, úgyhogy már nagyon vártam, hogy a mi szuper megoldóemberünkkel is találkozzunk.
Mindent átbeszéltünk a kiadás kapcsán is, és persze kicsit ki is faggattam, hogy hogyan kezdett itt új életet, a nyelvtanulásról, a gyerekek spanyol életéről…mindig imádom hallgatni, ki hogy kezdte külföldi életét, óriási bátorság és menőség egy tök más országban, kultúrába beilleszkedni, élni a hétköznapokat nulla kapaszkodóval, egy idegen nyelven. Le a sitykával tényleg.
Szóval kábé, mintha ezer éve ismernénk egymást, nagy ölelés és két óra csevej, kávé és röhögés után elváltunk egymástól és végre feljöttünk a lakásba. Sőt, nem is. Hazajöttünk, a második otthonunkba. Még leírni is isteni.
Komolyan, újra ugyanaz az öröm volt belépni ide, mint először, vagy másodszor és harmadszor. Csodás illat, világos, napos és cuki. Ahogy kell. Ráadásul sok változáson ment keresztül a lakás, mert távban elég sok mindent intéztünk K segítségével, úgyhogy egy csomó mindent most láttunk csak először, és végre nem a telefon képernyőjén keresztül. Az új ágyakat, az új hűtőt, az erkélybútorokat…hoztunk ki már pár könyvet is, naná, mert az elengedhetetlen, és így lesz itt kint némi olvasnivalója is a vendégeknek, plusz mit tudjuk, a könyv mindig sokkal csinosabbá teszi a lakást. : )
Na és persze, nem is mi lennénk, ha nem kezdenénk azonnal km-eken keresztül róni az utcákat, pedig elvileg durván fáradtnak kellett volna lennünk, mert 1-2 óra alváson kívül nem sok volt előző éjszaka. Mint mindig, most is hajnali négyre ki kellett érnünk a reptérre, amihez megint kettő körül kellett kelnünk. Beteg dolog, tudom. : ))
Aztán valahogy, amint megérkezünk ide, a fáradságot mintha elfújták volna, a tenger, a hangulat teljesen feltölti az embert, eszünk ágában nem volt aludni. Minden percet ki akartunk használni!
Úgyhogy belecsaptunk a lecsóba és nyakunkba vettük ismét Torrevieját, hogy befejezzük a vásárlást, és megvegyük még azokat az apróságokat, amiket múltkor már nem tudtunk. Persze csinálhatánk egészen minimálba is, én is számtalan olyan apartmanban voltam már, ahol az ágyneműn kívül nem nagyon volt más, de az Espiga nem ilyen. Én azt szeretném, ha az ide érkezők otthon éreznék itt magukat. Hogy legyen cukor a cukortartóban, só a sótartóban, legyen kávé, hogy ne azonnal kelljen vásárolni, legyen kényelmes, otthonos és kedves. Apró gesztusok, de számítanak.
Így mindent, ami gyalogosan elérhető és megvásárolható, azt beszereztük. Ez a sok csavargás a városban őrült nagy élmény, megnézegetni, hol milyen boltok, éttermek vannak, a parkokat, kipróbálni, figyelni a fákat, nincsenek-e papagájok, (bár amilyen ricsajt csapnak, úgyis észrevesszük őket.) Akartam nektek fotót is hozni róluk, de ezek a kövér kis zöld rikácsolók teljesen beleolvadnak a fák lombjába, úgyhogy most csak sima parkosat kaptok.)
Ami még mindig meg tud lepni, vagyis amit még mindig nagyon szeretek látni, hogy délután és este mennyire beindul az élet. Hogy nem a lakásokban ülnek az emberek, hanem itt kint vannak a parkokban, a tengerparton, a kávézók is tele vannak, az egészen pici helyek is, minden utcában minimum egy vagy két kis kávézó van, kicsapnak pár széket és mindenki kint pezseg. És persze mindig a nyolcvan pluszosok a leghangosabbak. : D
Na de estére viszont totál kiütött minket a nemalvás, úgyhogy azt hiszem olyan este fél nyolc volt, amikor már fogpiszkálóval kellett a szemünket kitámasztani, de hősiesen küzdöttünk, egészen este kilencig, míg végül győzött a korai kelés és bekúsztunk az ágyba.
Másnapra viszont volt autónk, és az volt a terv, hogy akkor tudjuk még megvenni az utolsó nagyobb dolgokat, például akartunk egy kanapéágyat még a nappaliba, hogy öt alvóhely legyen a lakásban, egyrészt, hogy több ülőhely legyen, másrészt, hogy legyen egy plusz főnek hely aludni. (Döbbenet, mi? : D )
Elvileg sima ügy kellett volna, hogy legyen, hisz ez a város tele van bútorboltokkal, de tényleg, mintha minden második boltban bútorokat árulnának, meg itt van ugye a Leroy Merlin, amire mindenki esküszik, meg van IKEA és minden egyéb. Arra gondoltunk, sima ügy, megoldjuk, ripsz-ropsz. Megjárjuk gyorsan, és délutánra már a parton heverészünk, és kortyolgatjuk a sangriát. Mert bár elég nagy a szél, a nap viszont csodásan süt, meleg van és tele a part.
Hát nem így sikerült. Este tíz óra van, és mi kb egy órája csak, hogy végre mozdulatlanul fetrenghetünk. Jó zúzós lett a nap, de itt most félbevágom a sztorizgatást, mert a nagyja még csak most jön, én viszont kidőltem.
Kint az utcán még hallani a spanyolok óbégatását, elképesztően zajos banda, de minden zaj vagy valami hangos örülésnek köszönhető, vagy nevetés, traccsparti a szomszéddal, vagy a helyi kutyák ugatásásáról szóló zajos eszmecsere, magyarán itt a kiabálás az nem stresszt okoz, mert nem valami dühöngés miatt van, mint nálunk, egyszerűen csak élnek. Hangosan, zajosan, de jókedvűen. Érdekes módon ez kicsit sem zavar. : )
Na jó éjt mindenkinek, holnap folytatom képekkel, meg az ámokfutásunk történetével, mert már azt se látom, mit írok.
Aludjatok jól, buenas noches!
